A merev szabályok ára: mit tanulhat minden edző Jason Watson őrnagy etikai esetéből?

Parancs, lelkiismeret és az egyenruha anatómiája - Jason Watson őrnagy esete a katonai etikától az edzői felelősségig

Késő este, amikor a tábortűz már nem vakító lángokkal lobog, hanem csendesen, parázsként izzik, a beszélgetések iránya rendre eltolódik a napi gondoktól a nehezebben megfogható kérdések felé. Nappal még tempóról, pulzusról, útvonalról, felszerelésről, politikáról és arról lehetett vitatkozni, hogy ki felejtette otthon a matrac alátétet. A sötétben azonban valaki egyszer csak megkérdezi: "ha katona lennél, végrehajtanál egy parancsot, amellyel nem értesz egyet?"

Az ember távoli múltból eredő sajátossága, hogy a legmélyebb erkölcsi kérdésekre a leggyorsabb válaszokat akkor adja, amikor egyetlen másodpercet sem gondolkodott rajtuk. „Persze. Katona.” „Dehogy. Van lelkiismeretem.” A gyors igenek és a határozott nemek között azonban akkora sivatag húzódik, amelyen kényelmesen elférne egy komplett birodalom, egy olyan uralkodóval, aki úgy gondolja, hogy a fájdalom kizárólag a gyengeség távozása a testből.

Pedig a valódi kérdés nem az, hogy engedelmeskedünk-e, hanem az, hogy mikor, kinek és meddig. Erről gondolkodtam edzőként...

Üljetek csak közelebb, dobjatok még egy fadarabot arra a parázsra. Nem, ne azt a vizeset, az csak köhög, mint egy megfázott víziló. A száraz bükköt válasszátok, az úgy pattog, mintha a sors maga próbálná megírni a saját könyvét – ami, valljuk be, az Isteni Gondviselés és az Univerzum adminisztrációja közötti végtelenített “ki nevet a végén”.

Mert miről is érdemes szót ejteni egy ilyen nyárias, csillagfényes estén, ha nem azokról a különös figurákról, akik miatt a világ még mindig nem fordult önmagába és süllyedt el a mocsárban?

Egy ember emlékezete, akinek az élete egy kisvároshoz kötődött, amelynek a neve Christchurch. De tényleg!

Nekrológ Antoni Gaudíról – organikus építészetről, hitről, mérnöki vakmerőségről és arról, hogy az egyenes vonal csak a kreatívitás mankója

(...munkája és személye hogyan kapcsolódik az edzéshez? A cikk végén kiderül...)

Száz éve halt meg Antoni Gaudí. 1926. június 10-én, Barcelonában; a Sagrada Família hivatalos életrajza szerint egy villamosgázolás után, miközben élete utolsó tizenkét évét már kizárólag a bazilikának szentelte. A templom altemplomában, a Kármelhegyi Boldogasszony-kápolnában nyugszik — mintha nem is eltemették volna, hanem visszahelyezték volna saját művének gyökerébe.

Az ember különös teremtmény. Ha egyszer elhitte, hogy a szekrényben ellenség lakik, akkor később hiába mutatjuk meg neki, hogy csak a télikabát lóg ott: ő már látta a gonoszt. Sőt, a kabát gyanús. Túl csendes. Biztosan szervezkedik.

A közéletben ezt nevezik „meggyőződésnek”, a pszichológiában identitásvédelemnek, a kocsmapultnál pedig úgy mondják: „ne zavard össze tényekkel, már kialakult a véleménye”.

A Fidesz rendszere hosszú időn át nem egyszerűen propagandát gyártott, és nem is pusztán pénzt, hatalmat, hűbéri viszonyokat osztogatott, mint egy reneszánsz herceg, csak rosszabb műízléssel. Ennél jóval többet épített: érzelmi menedéket. Egy komplett, kulcsrakész valóságot. Tégla a félelemből, habarcs a sérelemből, ráadásul tetőnek a nemzeti küldetéstudat. Beköltözni könnyű volt. Kiköltözni már kevésbé.