A Team Hoyt szobra a Boston Maraton startjának közelében - Hopkinton, Massachusetts
A Team Hoyt szobra a Boston Maraton startjának közelében - Hopkinton, Massachusetts

Az örökös hős Rick Hoyt emlékére - In memoriam Rick Hoyt (1962-2023) (+videó)

„A Hoyt család mély szomorúsággal jelenti be, hogy ma reggel szeretett testvérünk és nagybácsink, Rick Hoyt 61 éves korában elhunyt légzőszervi komplikációk miatt. Mint azt sokan tudják, Rick apánkkal, Dickkel együtt több mint 40 éven át ikonok voltak az országúti futásban és a triatlonvilágban. Fogyatékkal élő emberek millióit inspirálták arra, hogy higgyenek magukban, célokat tűzzenek ki és rendkívüli dolgokat érjenek el. Rick úttörő volt az oktatásban és az iskolai életben is. Édesanyja, Judy Hoyt megváltoztatta a törvényeket, amelyek lehetővé tették, hogy fia fogyatékkal élő társai mellett tanuljon. Családjának összetört a szíve, és időt kér a gyászra, és megosztja a részleteket, amint elérhetővé válnak. ”

"Ami a korábban tervezett Dick Hoyt Memorial "Yes, you can" országúti versenyt illeti, - amely most szombaton, május 27-én, Hopkintonban 10:00 órakor kerülne megrendezésre - napokon belül döntünk, hogy az még szombaton lesz-e megtartva, vagy elhalasztjuk egy későbbi időpontra."

Add a comment
Foto: youtube.com

Bahmut és a média - gondolatok az orosz-ukrán háborúról

Több, mint egy hétig a világtól elvonulva tanultam, ahol nem olvastam a híreket. Volt sok más dolgom. Mikor visszajöttem, megdöbbenve szembesültem azzal, hogy pár nap alatt mennyi gyűlölet és ellenségeskedés halmozódott fel - legalábbis a média által irányítottan, ahogyan befolyásolni akarja az emberek gondolkodását. Szeretet helyett gyűlölet, elfogadás helyett ellenségeskedés, türelem helyett hibáztatás.
Gyorsan átfutva a híreket találkoztam sok világvége, atomháború, "mindig a másik hibás" hírrel, nem egy alkalommal amit egyik nap írtak, annak az ellenkezőjét állították másnap, de ugyanazt tartva hibásnak.

Mivel gyerekkorom óta érdekel a XX. sz. hadtörténelme és a háborúkkal kapcsolatos politikai cselszövések, ezért még érzékenyebb vagyok a hatalmas hazugságcunamira, amely az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos. Mert ez az eleje óta háború, aki "csak" különleges műveletnek tartja, az hazudik vagy tudatlan vagy egyszerűen rosszindulatú.

Add a comment
Az Ironman születése 1978
Az első Ironman rajtja 1978-ban

Amikor az Ironman megszületett - 'számos' születésnapi köszöntő

1978. február 18-án új esemény született. Születésnapi köszöntő és visszatekintés a számok segítségével.

Negyvennégy éve szervezték meg a legelső Ironman triatlont a hawaii Waikiki Beachen. Judy és John Collins házaspár ötlete, az „Iron Man” (ahogy akkoriban nevezték) a három legnehezebb hawaii versenyt egyesítette egyetlen eseményben: a 2,4 mérföldes Waikiki Roughwater Swim, a 112 mérföld az Around O'ahu Bike verseny és a 26,2 mérföldes Honolulu Maraton. Mi volt a céljuk? Lehetőséget kínálni az állóképességi sportolóknak arra, hogy valami hosszabb és epikusabb dolgot tegyenek, mint valaha előttük bárki. Ma már mondhatjuk, hogy legenda született!

Az első esemény számaival emlékezünk és köszöntjük az IRONMAN versenyt.

Add a comment
retired Brigadier General Huba Wass de Czege
Foto: U.S. Army Command and General Staff College

Gondolatok a háborúról, a honvédelemről, az áldozatról

Az elmúlt napokban egy szakmai cikkhez gyűjtöttem anyagot () és ennek kapcsán több katonai könyvtárat is meglátogattam virtuálisan, hiszen a teherhordással kapcsolatos tesztek, mérések nagyrészét a katonák miatt végezték el. (Úgy tűnik, a civilek teherhordása nem annyira érdekes téma...). Kutatásaim során elolvastam több érdekes információt az US hadseregének kiképzéséről, stratégiájáról. Ez két olyan témával is összehozott, amelyeket ebben a cikkben ötvöztem.

Az egyik az USA modern hadviselésének megtervezője és elméleti szakembere, aki nem más, mint Czegei Wass Huba, aki a híres erdélyi magyar író Wass Albert fia. A másik pedig az orosz-ukrán háború.

Add a comment

Ajánlott tartalom

A test és lélek jeges újjászül...
2024.nov..16 21:21 Dr. Susanna Søberg: Úszás hidegben

A modern világ komfortzónákra épül: fűtött lakások, meleg ruhák, forró zuhanyok – mind arra törekszünk, hogy elkerüljük a kellemetlens [ ... ]

Hirek, érdekességekRészletek
66 éve Arlene Pieper Stine let...
2025.aug..17 12:41 Arlene Pieper Stine - Pikes Peak Marathon

Az ismert történettel ellentétben nem Kathrine Switzer volt az első hivatalosan is maratont teljesítő nő, hanem Arlene Pieper Stine,  [ ... ]

Hirek, érdekességekRészletek
A Van Buren nővérek sporttörté...
2023.júl..27 12:15 Van Buren nővérek 1916

Egy születésnap kapcsán merült fel ez a különleges sporteljesítmény és sporttörténelmi esemény. 1889 július 26-án született Adelin [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Hogyan legyél eredményesebb, e...
2024.dec..05 09:36 A vegán sportoló - könyvajánló

"A vegán sportoló" - nemcsak vegánoknak, nemcsak sportolóknak az egyik legfontosabb, amit azonnal tudni érdemes: a könyv nem akar eladni sem ter [ ... ]

Életmód, táplálkozásRészletek
Free Joomla templates by Ltheme