Viktor szuper edző és Coach!!!
2019 őszén kerestük fel Viktort, Gödl Évivel (aki barátnőm lábtársnőm és kondipajtim is egyben)😊 azzal a kéréssel, hogy szeretnénk lefutni a maratoni távot. Majd elkezdtük a közös "munkát" edzést Viktorral!
2019 őszén kerestük fel Viktort, Gödl Évivel (aki barátnőm lábtársnőm és kondipajtim is egyben)😊 azzal a kéréssel, hogy szeretnénk lefutni a maratoni távot. Majd elkezdtük a közös "munkát" edzést Viktorral!
A hátizsákolás, a hátizsákkal végzett terhelés (túra,, mászás, menetelés, katonai és edzésjellegű terhelések) felvetik azt a kérdést, hogyan lehet a legjobban fejlődni, a legnagyobb teljesítménynövekedést elérni, anélkül, hogy fizikai vagy mentális sérülés érné a sportolót. Több tanulmány is született a témában, elsősorban katonai és expedíciós témakörökben. Azonban a „rucking”, a hátizsákolás egyre népszerűbb sport, így a „hétköznapi” körülmények között sem érdektelen a hatása, a felkészülési lehetőségek bővítése, színesítése. Várhatóan ebben a témában is lesznek versenyek, tömegsport rendezvények.
Alapvető kérdés: hogyan fejleszthető a sportoló teljesítménye 10 km-es gyors menetben, amely részben erős gyaloglás, részben futás, miközben testsúlyához képest nagy súlyt hordoz. Az előírt súly férfiaknál 30-35 TS, nőknél 25-30 TS (TS: testsúly %).
Negyvennégy éve szervezték meg a legelső Ironman triatlont a hawaii Waikiki Beachen. Judy és John Collins házaspár ötlete, az „Iron Man” (ahogy akkoriban nevezték) a három legnehezebb hawaii versenyt egyesítette egyetlen eseményben: a 2,4 mérföldes Waikiki Roughwater Swim, a 112 mérföld az Around O'ahu Bike verseny és a 26,2 mérföldes Honolulu Maraton. Mi volt a céljuk? Lehetőséget kínálni az állóképességi sportolóknak arra, hogy valami hosszabb és epikusabb dolgot tegyenek, mint valaha előttük bárki. Ma már mondhatjuk, hogy legenda született!
Az első esemény számaival emlékezünk és köszöntjük az IRONMAN versenyt.
Nekrológ Antoni Gaudíról – organikus építészetről, hitről, mérnöki vakmerőségről és arról, hogy az egyenes vonal csak a kreatívitás [ ... ]
Blog, naplóRészletekÉletmódváltás Terepeuta-szemmel: mozgás, hátizsákolás, étkezés, rendszeresség, természet, ivás, alvás, lelki teherbírás és az a bizon [ ... ]
Életmód, táplálkozásRészletekAz ember különös teremtmény. Ha egyszer elhitte, hogy a szekrényben ellenség lakik, akkor később hiába mutatjuk meg neki, hogy csak a t [ ... ]
Blog, naplóRészletekÁtfogó elemzés a hátizsákolás (rucking) élettani, idegrendszeri és sportágspecifikus hatásairól Képzeljük el, hogy egy ropogó tábortű [ ... ]
Edzés, mozgás, sport, verseny...Részletek